Elmélkedés az ökológiai gyászról, az erőszakról, a végességről, a művészetről mint ellenállásról és a remény lehetőségéről.

Mit tehet az irodalom egy, az ökológiai válság, a demokrácia bomlása és az értelmetlenség miatt megrepedt világban?

Egy sötét New Yorkban, amely még mindig a járvány sokkjától szenved és Trump új autoritarizmusának árnyékában áll, egy író megbízást kap, hogy elkészítse Benjamin Fondane, a román származású francia költő és filmrendező életrajzát, aki a párizsi szürrealizmus tanúja volt, Buenos Airesben egy elátkozott filmet készített, és Auschwitzban meggyilkolták. Ám a projekt megszakad. Egy betegség, egy gyász és egy pusztító esemény repedést nyit, amelyen át beáramlik a családi múlt, egy táj eltűnése, a század romjai és egy róka emléke, akinek tekintete különleges ajándékot fedett fel az argentin bevándorló nagyapjának.

Az egészben van egy repedés, és azon át hatol be a fény egy mutáns regény, amely az esszé, az önéletrajz, az apokrif életrajz és a filozófiai traktátum között félúton áll; egy olyan szöveg, amely jegyzetekkel van átszőve, amelyek kiterjesztik, egy olyan szöveg, amely azt kérdezi, hogyan élhetünk ma, és hogyan írhatunk a összeomlás közepette. Egyben gyászdal egy összeomló világról, a fizikai, de a szimbolikus és erkölcsi világról is. És egy ambiciózus, kétségbeesett, szükséges kísérlet arra, hogy visszaadja az értelmet a képzelet, a művészi alkotás és Simone Weil által hirdetett figyelem révén.

Elmélkedés a végességről, az ökológiai gyászról, a látható és láthatatlan erőszakról, a művészetről mint ellenállásról és a remény lehetőségéről. W. G. Sebald, Sigrid Nunez, Zadie Smith, Annie Dillard vagy Rachel Cusk visszhangjaival ez a könyv megerősíti Patricio Pron helyét generációja egyik legkülönlegesebb és legmerészebb elbeszélőjeként: radikális, elegáns, vad és melankolikus. Egy író, aki a pusztulást élő gondolattá alakítja, az elbeszélést pedig ragyogóan emlékezetes érzelemmé formálja.