Mint egy virág, amely belülről lát egy mindig eleven és félig nyitott szívet: vadat. Szavak, amelyek tudatlanul gyulladnak fel, különböző és páratlan lapok között keveredve, csomókban fészkelve, sebeket oldva, betűről betűre varrva otthonná. Egy könyv, amely anélkül született, hogy tudta volna, hogy készül: mint egy virág.
Magja a földbe hullott, gyökerei benne nőttek, és az eső öntözte, mindig a tenger közelében. A vihar megerősítette, a fény pedig megmutatta, milyen nagyra nőttek a színei: egy sóhaj, és megérkezett a tavasz.
Átutazott hegyeken, áthajózott folyókon, és a fájó és simogató emlékeket rendezve megtalálta helyét a nap mellett: a virágok tovább nőnek majd.
Egy orosz babája a fájdalomnak és bátorságnak, az erőnek és finomságnak. Az élet, amely elmerül, amely az éjszakában és a holdnál van, amely a végén kezdődik, hogy a kezdetben érjen véget; minden fordítva és értelmesen: onnan, ahol nem vagy, oda, ahol őrizked, hogy mindig tudd, hol találod meg magad: egy virág belsejében.
